Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A további böngészéssel hozzájárulsz a cookie-k használatához. További információkért kattints ide!

Elfogadom
Menü

A belső motiváció ereje

A belső motiváció ereje

Mások tapasztalatai és történetei sosem motiválhatnak olyan mélyen, mint a saját élményeid. Az egyik legremekebb történetet, amit a külső és belső motiváció közötti különbségről valaha hallottam, Bob Richards rúdugróbajnok mesélte el.
 

A főiskolai amerikaifoci-csapat tagjaként osztályon felüli lógós, igazi naplopó volt. Az éljenzést szerette hallgatni, de a vonalakon áttörni nem volt ínyére. A mezben szívesen parádézott, az edzéshez viszont nem fűlött a foga. Nem szerette megerőltetni magát.

Egy nap a játékosok ötven kört futottak, és ez a díszpéldány is lekocogta a maga öt körét. Az edző odament hozzá, és azt mondta:

– Hé, öcskös, táviratod érkezett.

– Olvassa fel nekem, mester – felelte a srác. Annyira lusta volt, hogy még olvasni sem szeretett.

Az edző felnyitotta a táviratot, és olvasni kezdett:

– Édes fiam, apád meghalt. Gyere haza nyomban!

Az edző nagyot nyelt, és azt mondta:

– A hét hátralévő részére szabadságollak.

Az edző azt se bánta volna, ha a kölyök az év hátralévő részében sem tolja oda a képét.

Nos, bármilyen különös is, de amikor pénteken elérkezett a mérkőzés ideje, és a csapat kifutott a pályára, láss csodát, az utolsó srác a sorban a mi naplopónk volt. Alig dördült el a pisztoly, a srác máris azt kérdezte:

– Mester, játszhatok ma? Enged játszani?

Az edző azt gondolta magában: „Öcskös, te ma nem lépsz pályára. Ez a nagy mérkőzés. Minden épkézláb fickóra szükségünk van, aki nálunk játszik, és te bizony nem tartozol közéjük.”

Valahányszor az edző hátrafordult, a srác tovább szekálta:

– Mester, kérem, engedjen játszani! Mester, muszáj játszanom.

Az első negyed végére a jó öreg alma mater elég csehül állt. Félidőben az edző feltüzelte a csapatot az öltözőben egy buzdító beszéddel.

– Rendben van, fiúk, menjetek ki a pályára, és adjatok nekik! Ez a meccs még korántsem futott le! Nyerjétek meg a vén csataló edzőtök kedvéért!

A csapat kifutott a pályára, és tovább csetlett-botlott. Az edző magában mormolva kezdte megfogalmazni a lemondását. És akkor megint odament hozzá ez a kölyök:

– Mester, mester, hadd játsszak, kérem szépen!

Az edző felnézett az eredményjelző táblára.

– Nem bánom – mondta –, állj be, kölyök! Ennél rosszabb már úgysem lehet.

Alig lépett pályára a srác, a csapat mintha csak megtáltosodott volna. A fiú úgy rohant, passzolt, blokkolt, szerelt, mint egy sztár, és a lelkesedése a többiekre is átragadt. Az állás kezdett kiegyenlítődni. A mérkőzés utolsó másodperceiben a srác elcsípett egy átadást, és megállíthatatlanul tört előre, mígnem megszerezte a győztes gólt.

Ez már döfi! A lelátón elszabadult a pokol. Az emberek a vállukra emelték a hőst. Ilyen éljenzést még sosem hallottál. Végül az izgalom elültével az edző odament a sráchoz, és megkérdezte tőle:

– Még sosem láttam ehhez foghatót. Mi az ördög történt veled odakinn a pályán?

– Tudja, mester, az apám a múlt héten meghalt – felelte a fiú.

– Igen – mondta az edző –, én olvastam fel neked a táviratot.

– Nos, mester – mondta a srác –, az apám vak volt, úgyhogy ma volt az első nap, amikor odafentről láthatott engem játszani!

Hát nem volna nagyszerű, ha az élet egy játék lenne? Nem volna csodálatos, ha az élet pályáját mindkét oldalról szurkolótábor szegélyezné, és amikor képtelen helyzetbe kerülnénk, amelyben nem tudnánk, hogyan tovább, és senki sem értene meg minket, és már ott tartanánk, hogy lehúzzuk a redőnyt, és kimondjuk a szörnyű szót, hogy „feladom”, nem volna csodálatos, ha a lelátó ekkor megelevenedne, és a szurkolók azt kiabálnák: „Tarts ki, Charlie fiú, veled vagyunk!” Én bizony azt mondanám: „Ejha! Ennél többre nincs is szükségem.” Öregem, csak úgy robognék vissza a pályára, hogy újabb gólt szerezzek!

De az élet, ugyebár, nem játék. Az élet csatatér.

A szakértelem fantasztikus dolog, ha tudod, mit miért teszel. A szakértelem lehetővé teszi, hogy hajtsd a munkát, a miértek ismerete pedig téged hajt előre.
C. E. J.

Játékosok és nézők helyett mindnyájan katonák vagyunk, beleértve a naplopókat és a dezertőröket is. Akár tisztában vagyunk vele, akár nem, mindnyájan harcban állunk. És annak az embernek, aki tudja, hogyan motiválja önmagát, nincs szüksége szurkolótáborra. Az ő motivációja belülről fakad. Nem keres magának mankót, amely eltörhet alatta, sem jutalmat, amit elvisznek az adók; ő belülről meríti a motivációt. Nem attól lesz valaki legény a talpán, hogy másokat képes motiválni, hanem a saját belső energiáitól, és attól, hogy igyekszik megtanulni a motiváltság törvényét. Ha te magad motivált vagy, óhatatlanul motiválni fogsz másokat is a környezetedben.
Márpedig nem felvillanyozó dolog-e motivált emberek között lenni?
De még mennyire, hogy az!

(részlet Az élet fantasztikus! című kötetből)

Tartalomhoz tartozó címkék: magazin